Au pair blog

Au pair program Angliában a Brexit után

Au pair program Angliában a Brexit után

Miután túlvagyunk az első sokkon, és nagyjából felfogtuk, hogy a Britek kilépnek az Európai Unióból, nézzünk néhány praktikus kérdést, ami mind az au pair ügynökségeket, mind pedig azokat a fiatalokat érintik, és főleg nagyon érdeklik, akik au pair munkát szeretnének vállalni az Egyesült Királyságban. A kilépés híre még annyira új, hogy egyenlőre semmi biztosat nem lehet mondani, sőt azt hiszem felelőtlenség lenne bármit kijelenteni azzal kapcsolatosan, hogy mit hoz a jövő. Találgatni, illetve a múltbeli tapasztalatokra hagyatkozva jósolni lehet azzal kapcsolatosan, hogy vajon hogyan is alakul majd az au pair program Angliában, bár ilyen helyzet lássuk be még nem volt. Mármint, hogy mi magyarok benn vagyunk az unióban, az Angolok meg kinn vannak.

2004 előtt, mikor még Magyarország nem volt, az unió tagja, például au pair vízum kellett ahhoz, hogy valaki au pairként az Egyesült Királyságban dolgozhasson. Hírforrások szerint, legalább egy, de inkább két évre van szükség ahhoz, hogy Anglia véglegesen kilépjen az unióból és, hogy minden szabályozás, ami a kereskedelmet, a munkavállalást, a letelepedést, és egyéb ezekhez hasonló fontosságú témát érint véglegesen, és megnyugtatóan rendezzenek és szabályozzanak. Az au pair program szabályozása lehet, hogy hasonlóan alakul majd, mint ahogy jelenleg Svájcban működik. Svájc szintén nem uniós tagállam, de az au pair program szabályozásában különbséget tesz az EU-n belülről és kívülről jövő jelentkezők között. Természetesen az utóbbiakat kicsit szigorúbban ítéli meg.

Nézzünk végig néhány fontos kérdést, amire au pairként és ügynökségként is keressük a választ:

Mi történik azokkal, kik au pairként élnek és dolgoznak most az Egyesült Királyságban?
Valószínűleg az elkövetkezendő néhány hónapban vagy talán évben sem történik velük semmi. Az au pair program nem Uniós találmány, évtizedek óta sikeresen működik. Az au pair programot és a programban résztvevők munkaidejét, fizetését speciális törvény szabályozza Angliában, nem beszélve arról, hogy bizonyos munkaóra és jövedelmem határ alatt, kulturális csere programról és nem munkavállalásról beszélünk. Az au pair program lényege a nyelvtanulás és a kulturális integráció. Az au pair programot azonban nem csak ezért támogatják, és vonják különleges szabályozás alá a legtöbb országban, hanem azért is, mert az au pairek segítségével a fogadó ország állampolgárai is gyorsabban kerülhetek vissza a munkaerő piacra.

Hogyan lehet ezután csatlakozni az au pair programhoz?
Au pair program volt az EU-s csatlakozás előtt is, akkor au pair vízumra volt szükség ahhoz, hogy magyar állampolgárként, Angliában vállalhassunk au pair munkát. Azt gondolom, hogy szükség lesz néhány hónapra ahhoz, hogy minden kérdésben tisztán lássunk, de jelen pillanatban a nyári és a szeptemberi au pair programokhoz minden különösebb változás nélkül lehet csatlakozni.

 

Változnak-e az au pair program feltételei?
Ez ismét egy olyan kérdés, amiről semmi biztosat nem lehet a jelenlegi információk birtokában mondani. Elképzelhető, hogy a későbbiekben szabályozzák az au pair program időtartamát, a korhatárt, sőt az is elképzelhető, hogy megszűnik az au pair jövedelem zsebpénz jellege, de szerintem ne szaladjunk ennyire előre. Néhány nappal ezelőtt kör emailben megkérdeztünk néhány fontos kérdést angliai partnereinktől, de természetesen, egyenlőre ők sem tudnak semmi pontosat. Az azonban mindannyiunk közös érdeke, hogy a legfrissebb információkat megosszák velünk, és mi természetesen továbbadjuk azokat leendő, és jelenlegei ügyfeleinknek.

Addig is, pedig ahogy az elhíresült angol mondás tartja „Keep Calm and Carry On”

Figyeljétek bejegyzéseinket!

 

Au Pair program – Nekem való lehetőség?

Ezzel a teszttel kipróbálhatod, hogy au pair program jó lehetőség - e számodra. Sok sikert!

Aupairfect - Au pair Conversation Meetup

  • Külföldi munka és nyelvtanulás
  • Más kultúrák megismerése
  • Új szemléletmód elsajátítása
  • Függetlenség és biztonság
  • Idegennyelv gyakorlás
  • Nemzetközi felsőfokú tanulmányok
  • Speciális diplomamentő program
  • A jövőd megalapozása
  • Külföldi szakmai gyakorlat

Ismerd meg Meetup csoportunkat!

Érdekel

Aupairfect Intercultural Au pair Program
Angol-Magyar nyelvű babysitter és au pair képzés

Kezdd felkészülten az au pair programot, vegyél részt kétnyelvű au pair tréningünkön!

A képzés főbb moduljai:

  • Angol - Magyar nyelvű állásinterjú tréning
  • Hogyan kezeld: Kulturális sokk, honvágy
  • Beilleszkedés egy idegen kultúrába
  • Kommunikáció a szülőkkel és a gyerekekkel
  • Gyermekgondozási ismeretek
  • Viselkedés menedzsment és fegyelmezés
  • Egészség és biztonság
Érdekel

Summer Au Pair Program

Tanulj nyelveket és keress zsebpénzt summer au pair programunkkal!

Válassz országot most!