Au pair blog

Au pair feladatok és kötelezettségek

Au pair feladatok és kötelezettségek

Mindig megdöbbenek, mekkora a tájékozatlanság, illetve a téves információ ezen a területen, pedig, lássuk be az au pair program egyik legfontosabb részéről beszélünk! Mindenkinek, aki au pairnek készül, nagyon fontos, hogy tudja, mi vár majd rá, milyen feladatokat kell majd ellátni és ezért milyen juttatást várhat cserébe.

Gyerekekkel kapcsolatos feladatok

Az au pairek főbb feladatai a családban élő kisgyerekek köré csoportosulnak. Függően attól, hogy hány éves gyerekekre vigyázol majd, sok időt töltesz velük, közös programokat szerveztek, játszotok, tanultok majd együtt. Minél nagyobbak a gyerekek, annál kevésbé igénylik majd az intenzív foglalkozást, de örülni fognak, ha segítesz nekik a házi feladatban, vagy kihívod őket egy ping pong meccsre. Érdemes már a kezdetektől fogva jó kapcsolatot kialakítani velük, nemcsak azért mert ők állnak a munkád középpontjában, hanem azért is, mert a törődésedet, szeretetedet és figyelmedet viszonozni fogják. Ez után már csak arra kell ügyelned, hogy a gyerekek mindig tudják, te vagy a „főnök”.

 Au pair feladatok és kötelezettségek

Fontos, hogy már az elején megszokják azt, hogy a szülőkkel együtt te alakítod a szabályokat. Természetes, hogy az első időkben feszegetni fogják a határaikat, kipróbálják, hogy meddig mehetnek el nálad. Mindig legyél nagyon türelmes velük, de ne hagyd, hogy tiszteletlenül viselkedjenek veled. El kell érned, hogy hallgassanak rád, és hogy tudják, te vagy a felelős értük. Soha ne kiabálj a gyerekekkel, és még véletlenül se emelj kezet rájuk. Ez bűncselekménynek számít.

A szülőknek is minden esetben tudniuk kell, hogy megbízható vagy, hogy nem fogsz elkésni a suliból, hogy a vacsora pontosan az asztalon lesz, hogy nem mennek el a gyerekek uzsonna nélkül a kirándulásra. Mindig legyél biztos abban, hogy a gyerekek nincsenek veszélyben. Soha ne vállalj felesleges kockázatot!

 
A gyerekekkel kapcsolatos házimunka

Ezek a feladatok viszonylag egyszerűek lesznek. Ide tartozik a mosás, vasalás, a gyerekek szobájának rendben tartása. Nem kell mindent egyedül csinálni! Ezekbe a feladatokba nyugodtan bevonhatod a gyerekeket is. Sok szülő még hálás is lesz érte! Arra figyelj, hogy ezt mindig játékosan és kedvesen csináld! A gyerekek is sokkal jobban élvezik majd és szívesebben engedelmeskedek, ha játékként élik meg a rendrakást
A főzéstől sem kell nagyon megijedni. Jamie Oliver összes igyekezete ellenére a legtöbb háztartásban az angol konyhaművészet kimerül a macaroni cheese (sajtos tészta), a spegetti bolognese, a paradicsomos konzervbab és a nagy választékban kapható különböző mirelit ételek váltogatásában.


Egyéb házimunkák

Az elvárt elvégzendő házimunkák mértéke nagyban függ attól, hogy milyen családhoz kerülsz, mekkora a háztartás, és mik a család elvárásai. A legtöbb angol háztartás jól gépesített, mosó, mosogató és szárító gép is van, ami nagyban megkönnyíti a házimunkát.

 Au pair feladatok közé tartozik-e a házimunka?

Nagyon sok blog bejegyzést olvastam mostanában olyan au pairekről, akik rengeteget dolgoznak, és úgy érzik, csak mert egy háztartásban laknak a családdal mindig mindenben készenlétben kell állniuk, és mindent meg kell tenniük, amit elvárnak tőlük. Ez azonban nincs így. A családnak is tiszteletben kell tartania a te magánszférádat, és azt, hogy neked is van életed! Ezért kell, az elvégzendő házimunkák mennyiségét még a kiutazás előtt, az interjú során tisztázni, hogy később ne legyen félreértés és csalódás.

Au pair feladatok és juttatások.pdf

Au Pair program – Nekem való lehetőség?

Ezzel a teszttel kipróbálhatod, hogy au pair program jó lehetőség - e számodra. Sok sikert!

Aupairfect - Au pair Conversation Meetup

  • Külföldi munka és nyelvtanulás
  • Más kultúrák megismerése
  • Új szemléletmód elsajátítása
  • Függetlenség és biztonság
  • Idegennyelv gyakorlás
  • Nemzetközi felsőfokú tanulmányok
  • Speciális diplomamentő program
  • A jövőd megalapozása
  • Külföldi szakmai gyakorlat

Ismerd meg Meetup csoportunkat!

Érdekel

Aupairfect Intercultural Au pair Program
Angol-Magyar nyelvű babysitter és au pair képzés

Kezdd felkészülten az au pair programot, vegyél részt kétnyelvű au pair tréningünkön!

A képzés főbb moduljai:

  • Angol - Magyar nyelvű állásinterjú tréning
  • Hogyan kezeld: Kulturális sokk, honvágy
  • Beilleszkedés egy idegen kultúrába
  • Kommunikáció a szülőkkel és a gyerekekkel
  • Gyermekgondozási ismeretek
  • Viselkedés menedzsment és fegyelmezés
  • Egészség és biztonság
Érdekel

Summer Au Pair Program

Tanulj nyelveket és keress zsebpénzt summer au pair programunkkal!

Válassz országot most!