És igen! Eltelt egy hónap! Ez valami rettenetes, itt pont ugyanolyan gyorsan megy az idő, mint otthon! A múlt héten végre alaposan körülnéztem a  faluban. Eddig csak egy-két helyen jártam, itt a közelben. Olyan vagyok, mint a Kis Herceg rókája, minden nap csak egy lépéssel mentem közelebb a kapuhoz. Kaptam egy térképet és megnéztem, hogy egyáltalán merre érdemes elindulni. Kiválasztottam egy bringát a garázsban, - volt vagy négy – csak tudnám, hogy minek, mikor rajtam kívül mindenki kocsival jár.

A falu egyébként káprázatosan szép. Mintegy 200 méteres erdőn átvezető bekötő úton kell a háztól kisétálni és máris a fő úton van az ember. Ez a főút Farnham Common egyetlen nagy utcája gyakorlatilag ez a városon átvezető fő út, itt van a posta, Tesco Express, benzinkút, stb.. minden, amire hirtelen szükség lehet. A főúton kívül nem sok utca van. Aránylag kevés milliomos éli itt békés, meghitt, nyugodt életét. Gyönyörű házak mindenhol, hatalmas telkeken, magánutakkal, videó kamerákkal, luxuskocsikkal. Ja és minden háznak van neve, amit vagy ráfestenek, vagy egyszerű kis márvány vagy kerámia táblára írva kirakják a házra. A mi házunk neve Yvorie, ami egy gyönyörű francia kisváros neve. Ha jól értettem Richárdot, az ő ősei között voltak franciák. Stílusosan és persze „szerényen” nagy fekete márványtábla van a kerítésen. Szóval a faluban az egy főre eső milliomosok száma kettő!

A központban leraktam a bringát és elindultam sétálni. Ezzel máris nagy feltűnést keltettem a környéken, mert abban az esetben, ha nem kutyát vagy gyereket sétáltatsz a gyaloglás meglehetősen deviáns viselkedésnek számít. Bebarangoltam gyakorlatilag az egész falut, és hatalmas élmény volt. Tiszta, rendezett utcák, olyan bekötő utakkal, amelyeket erdő szegélyez, és nem kell meglepődni, ha átsétál előtted az úton egy őz. Én azért meglepődtem, döbbenetes, hogy tőlem pár méterre magát mit sem zavartatva sétálgat az úton. Az első napok egyikén mikor megérkeztem, reggel láttam mókusokat a kertben! Akkor azt hittem, ez valami ritka esemény. Azóta teljesen megszoktam, hogy ülök a kertben és a mókusok le-föl rohangálnak a fán, ülnek a füvön, és simán farkas - akarom mondani mókus szemet - néznek velem pár méterről.

Ez a település, egy Slough nevű városhoz tartozik közigazgatásilag Buckinghamshire megyében. Slough egyébként az egyik legrondább város, amit eddig láttam. Kereskedelmi és ipari központ, hatalmas irodaházakkal, lepusztult városrészekkel és rengeteg indiai, afrikai és más egyéb bevándorlóval. London mintegy 30 percre van vonattal, de Windsor és Eton is itt van kb. 30 percre.

A család továbbra is rendes, bár a gyerekek… hát az valami katasztrófa! Én, aki rendelkezem némi pedagógus vénával és múlttal is, elég nehezen viselem. A legkisebb fiúval kellene tanulnom. A nyelvi korlátokat áthágva már millió trükköt bevetettem, hogy olvassunk. A válasz többnyire sipító fejhangon az, hogy: LEATEEEER! Tegnap már az anyja is besokallt, és megrázta az asztalnál, merthogy enni sem akar.

A középső fiú James, viszont aranyos. Szombaton ebédnél a gyerekek felzabálták az összes tálon lévő tükörtojást. James tányérján még volt kettő és az egyiket átette az én tányéromra miután hangosan megállapította, hogy nekem nem jutott. Szóval helyes volt! Azt persze mondanom sem kell, hogy a kicsik kajájának 70%-t a kukába dobtam a tojásokkal együtt. Na mindegy, azért jól élek! Az idő szintén gyönyörű. Mióta itt vagyok, 20-25 fok van, állandóan süt a nap. Néha már azon gondolkodom, hogy rossz gépre szálltam és nem is Angliában vagyok. Richard szokott ezzel poénkodni, hogy Anglia egy trópusi sziget. A szülők velem kedvesek, figyelnek rám, főleg Richard! Mindig kérdezgeti, hogy vagyok, és a múltkor megállapította, hogy fogytam! Egyébként tényleg lement 3 kg. Közölte, hogy jó lenne, ha ennék, és értsem meg végre, hogy ez itt nekem nem munka, hanem család. Kár, hogy ezt a gyerekeinek nem mondta még el, talán nem csinálnának olyan iszonyatos rumlit a szobájukban!