Au pair vélemények sorozatunkban Gigi angliai au pair élményeit olvashatjátok.

Az én nevem Erzsébet (au pair évem alatt Gigi néven futok, mert a Zsizsi is nehéznek bizonyult) és már kicsit több, mint fél éve élek kint Angliában, pontosabban Londonban au pairként. Amikor  megkértek, hogy írjak egy rövid beszámolót az eddigi tapasztalataimról arra gondoltam, hogy ezt nehéz lesz rövidre fogni, hiszen annyi minden történt. Ennek ellenére örömmel írom meg, talán nem is Katiéknak, hanem magamnak. Ugyanis a tervezett 1 évemnek a fele, nagyon hamar elrohant, fel sem fogtam mi történt és ha így megy el a másik fele is, még a végén azon kapom magam, hogy nem használtam ki minden lehetőséget és nem fejlődtem eleget, amikor még lehetett volna. Így hát következzen egy magamhoz képest rövid összegzés.

Az au pair élet a mindennapokban, talán magányosnak és túl rutinra épülőnek tűnhet elsőre, de a különlegessége a kis örömökben rejlik. Én három “kisfiúra” vigyázok (6,7,11 évesek). Általában hétfőtől-csütörtökig dolgozom, heti 30 órában. Reggelente elkészülünk a gyerekekkel és közösen elsétálunk az iskolába. Mikor hazajövök 1,5 órát a takarítással és mosással foglalkozok. Egy kicsit többet takarítnok, mint a legtöbb au pair, de így hogy nem dolgozom péntekenként, belefér a heti 30 órába. Napközben néha találkozok pár másik au pairrel egy kávéra, vagy egy sétára a közeli parkban (bárhol vagy Londonban, park az lesz a közeledben).

Sajnos a központba hétköznap nem tudok bemenni, mert  eléggé messze van és nem lehet érdemben programot szervezni, a tömegközlekedés kiszámíthatatlanságról nem is beszélve. Ezt azonban annyira nem bánom, az introvertált énem, tökéletesen elvan a Netfixel napközben.

Délután 4 órára megyek a gyerekekért az iskolába, otthon gyorsan megcsináljuk azt a kevés házi feladatot amit kapnak, egy órácskát játszunk, aztán vacsora és már kezdődik is az esti rutin. A szülők általában 7 óra után érnek haza, heti kétszer pedig babysitter estém van (az egyik hétvégére is eshet). Ez a napi rutin nagyjából az összes au pairre igaz, és mint említettem nem tűnik túl színesnek. De mégis nagyon boldoggá tud tenni, amikor az első osztályos odajön, hogy megköszönje a segítséget a teszthez; amikor örömmel eszik meg az egész vacsorát, pedig nem pizza volt; amikor a kis tinédzser elmondja, hogy mi a baj; és amikor te vagy a legjobb a kapus a világon, mert véletlenül kivédtél egy gólt. Persze nem minden nap öröm és kacagás,  de hát gyerekkel mindig is hullámvasút az élet (hát még ha három fiútestvér). Azonban mindent meglehet oldani, fontos nyugodtnak maradni és pozitív hozzáállással, megértően segíteni. Ha pedig valamit szívem szerint másképp csinálnék, mindig emlékeztetem magam, hogy azért vagyok itt, hogy vigyázzak rájuk, nem azért, hogy felneveljem őket.

Továbbá nem utolsó sorban, itt létem egyik célja, hogy élményeket szerezzek. Erre szerencsére rengeteg időm van, hiszen heti 3 szabadnappal rendelkezem. Az elején egyedül barangoltam, barátokat nehéz találni, hiszen a hetem nagy részében a gyerekekkel vagyok. Van aki a nyelviskolában, vagy más kurzusokon lel barátokra, én ilyenekre nem járok (nyelviskolára gondoltam, de ár érték arányban nem találom jelenleg szükségesnek, azért még egy rövidebb pár hetes kurzuson gondolkozom).

Így hát nekem maradt az internet, a közösségi háló. Hihetetlenül sokan vagyunk au pairek Londonban, és több Facebook csoport is van. Csak figyelem a posztokat, hogy ki van a közelemben, vagy én írok ki valamit, ha egy esemény érdekel. Így találtam több lányt a környéken (sajnos sokan hazamentek augusztusban és szeptemberben kezdhettem elölről), és még több au pairt aki ugyan nincs a környéken, de közös az érdeklődésünk és a központban bármikor tudunk találkozni. Hallottam rémtörténeteket, hogy valaki egyedül töltötte a szülinapját, így én már a Facebook csoport segítségével augusztusban megszerveztem a decemberi születésnapi programom. Félig-meddig idegenekkel fogom tölteni ugyan, de ők csak olyan, barátok akiket még nem ismertem meg. Ehhez már hozzászoktam a kint létem alatt, szinte minden második héten találkozok valaki újjal és újra és újra átélem ugyanazokat az ismerkedős beszélgetéseket. Szükség van rá, hogy ennyi emberrel találkozzak, mert körülbelül, 3-ból 1 ember megmarad és lesz még egy személy az életemben, akivel tudom, hogy bármikor bejárhatom a várost.

Londonon belül már nagyon sok mindent láttam, a legtöbb turistás helyen voltam már többször is, van olyan környék, amit már egészen kiismertem. Rengeteget sétálok, mert drága a tömegközlekedés, így inkább egyszer bemegyek a központba és onnan séta. A hátralévő időben szeretnék elmenni olyan helyekre, amik ugyan pénzbe kerülnek (ezért halogattam őket eddig), de nagy élményt jelentenek, például egy színházi előadás. A másik célom, hogy többet utazzak más városokba. Egész olcsó (az itteni élethez képest) buszjáratok visznek el rengeteg városba. Legalább 8 város van, amit mindenképp látni akarok és eddig csak kettőt látogattam meg. Remélem összeszedem magam, felülkerekedek azon, hogy hideg van és elindulok világot látni.

Hát ez nem sikerült rövidre, ha valaki idáig elolvasta köszönöm a figyelmet, remélem segítettem. Én nagyon élvezem a kinti létem, mindenkinek csak ajánlani tudom. Kifejezetten ajánlom azoknak, akit vonz a gyermekkel való foglalkozás, aki szereti a rutint az életében, aki szívesebben fejleszti a nyelvtudását a mindennapi életben, aki örömmel ismer meg új embereket és fedez fel új helyeket; és végül, de nem utolsó sorban aki fejleszteni szeretné az alkalmazkodó képességét.

Remélem te is belevágsz ebbe a kalandba, én mindenképpen sok sikert kívánok:

Gigi