A pszichológiai tankönyvek tanúsága szerint a dackorszak 3-5 éves kor közé tehető normál életkori sajátosság. A pszichológiai jelentősége a gyermek én erejének megszilárdulása. Ekkor már képes önmagát különálló személyként megélni, saját akarat van, törekszik az autonómiára. A mindennapokban azonban ennél jóval összetettebb a kép. Sajnos a gyerek nem tud róla, hogy mit írnak a tankönyvek, így kezdeti kis én magja, öntudatossága már csecsemőkorban felfedezhető. Sőt a három éves kort sem várja meg a dackorszakkal, már másfél évesen rákapcsol, két évesen már a ‘pokoli’ fokozaton tart. A tünetek kezelésére elkel néhány kreatív ötlet, jó szó.

Beszéljetek a szülőkkel!
Amit a szülőknek meg kellene érteni, az az, hogy bár a dackorszak egy életkori sajátosság, egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem kell kezelni, vagy nem kell foglalkozni vele. Beszéljetek erről velük, és próbálkátok megértetni, hogy a dührohamok kezelése, a gyerek érdekeit is szolgálja.

A legfontosabb követendő szabály a dackorszak kezelésében a következetesség!
A szülőknek támogatni kell az au paireket, hiszen a nevelési elvekben való nagy eltérések megnehezíthetik, hogy a gyerek alkalmazkodni tudjon az elvárásokhoz. Ha egyszer megengedtek valamit, máskor miért nem? A gyerek feszegeti a határokat, a kereteket, a szabályokat, és ha ezek folyton változnak, esélye sem lesz megszokni, elfogadni őket.

Fontos a lényeges és lényegtelen dolgok megkülönböztetése!
Nem megy majd a következetesség rovására, ha néhány dologban engedékenyek lesztek. Nem érdemes mindig csatázni, minden konfliktust felvállalni. Idegeiket kímélendő: csak néhány fontos szabály legyen, a többi dologért nem érdemes ölre menő vitát folytatni.

A szülő/az au pair a főnök!
A felnőtt kell, hogy legyen a főnök, nem helyes megengedni, hogy egy földből éppen, hogy csak kinőtt kisember dirigáljon. A fontos dolgokban mindig a szülő vagy az au pair döntsön, a gyermeknek maximum a döntés illúzióját szabad meghagyni. A kék vagy zöld kinti nadrágodat veszed fel? Az tuti, hogy felveszed a kinti nadrágod! Cél a gyermek érzelmi biztonságának kialakítása, amit rombol, ha folyamatosan úgy ugrálnak a körülötte lévő felnőttek, ahogy ő fütyül.

A kommunikáció mindig segít!
Próbáljátok meg szóban együtt megfogalmazni a gyermekkel, hogy mi bántja. „Szomorú, csalódott, elkeseredett vagy? Az a baj, hogy…? Szeretted volna, hogy…?” Ha választ kaptok ezekre a kérdésekre, talán könnyebb lesz megvigasztalni a tomboló, síró kisgyereket.

Fogadjátok el, hogy néha nincs mit tenni!
Elvonul majd a hiszti és újra minden visszazökken a régi kerékvágásba. Ahogy idősödik a gyermek, magától kinövi a dackorszakot. Képes lesz majd saját érzelmeit jobban kezelni, kifejezni, jobb lesz a kudarctűrése.