For aupairs

Aupairfect blog

Lilla au pair élményei Spanyolországban

Sziasztok! 

Mivel az au pair programom lassan a végéhez közeledik, előtte még szerettem volna bejelentkezni Spanyolországból, és megmutatni nektek hogyan teltek a napjaim. Már most tudom, hogy nehéz lesz a búcsúzás a családtól és a gyerekektől, mert a kapcsolatunk az utolsó beszámolóm óta még közelibb és családiasabb lett.

Én két gyerkőcre vigyázok egy 6 éves kislányra és a 4 éves öccsére és ez idő alatt rengeteg közös élményt gyűjtöttünk. Akár boldog, vicces, sírós, játszós egyiket sem cserélném le, mert ezeknek köszönhetően szinte már nagytestvérként tekintenek rám. A szülőkkel is remek a kapcsolatom, bármikor számíthatok rájuk.

Nagyon sokat tanultam az eddig itt töltött 8 hónap alatt, és ezt nem csak a spanyol nyelvtudásomra értem, hanem magammal és a külföldön éléssel kapcsolatban is. A spanyolom tudásom elért egy olyan szintet, hogy a mindennapi életben mindent megértek, folyékonyan beszélek és már nagyobb erőfeszítések nélkül is meg tudom magam értetni. Közben a C1-es nyelvvizsgára készülök, amit majd otthon szeretnék letteni.

Az au pair program során volt szerencsém csodálatos embereket megismerni, barátokat szerezni, új dolgokat kipróbálni, mint például a szörfözés, és megtapasztalni milyen a spanyol életérzés. 

Így visszatekintve azt tudom mondani, a nehezebb időszakokat is beleértve, hogy életem egyik legjobb döntése volt. Csak ajánlani tudom nektek! Köszönet az Aupairfect au pair ügynökség csapatának!

Sok szerettetel,

Lilla Spanyolországból

Kapcsolat





LÁSS VILÁGOT ÉS ÉLD ÁT AZ AU PAIR ÉLMÉNYT!

MÁR CSAK EGY KATTINTÁS!

 






JELENTKEZZ MOST, UTAZZ HAMAROSAN...