Sziasztok! Kriszta vagyok, 27 éves és két hónapja vágtam bele a spanyolországi kalandomba. Előtte Budapesten dolgoztam, mint közgazdász, és kezdtem kiégni az irodai környezetben, így úgy gondoltam elmegyek világot látni, amíg még fiatal és független vagyok. Egyetemi éveim alatt sajnos kihagytam az Erasmus nyújtotta lehetőséget, amit utólag nagyon megbántam, de örülök, hogy az au pair programmal be tudom pótolni ezt az életre szóló élményt!

Jelenleg Madrid agglomerációjában, Parlaban élek egy nagy spanyol családdal. A családban 4 gyermek van és egy kutyus, szóval itt mindig zajlik az élet. A gyerekek közül a két nagyobbik már tinédzser, így nekem csak a két kisfiúval kell foglalkoznom, akik 6 és 8 évesek. Már az első naptól kezdve családtagként kezeltek, elképesztően befogadóak, figyelmesek és nagyon odafigyeltek, hogy otthonosan érezzem magam. Az anyuka Madridban nőtt fel, így mindig hasznos tippekkel lát el, ha városnéző túrára indulok, hiszen úgy ismeri a várost, mint a tenyerét. Az apuka pedig a „jókedv felelős” a családban, nem csak a gyerkőcöket, de gyakran engem is megnevettet.

Mivel november végén érkeztem a családba, így a karácsonyt és a szilvesztert is együtt töltöttük. Habár felajánlották, hogy nyugodtan utazzak haza a családomhoz az ünnepekre ha szeretnék, én inkább maradtam, hogy megnézzem milyen egy igazi spanyol nagycsaládos karácsony.

A szilvesztert Andalúziában töltöttük, Cabo de Gataban, a tengerparton, mivel az apuka innen származik és az egész családja itt gyűlt össze ünnepelni. Bevallom, kisebb kulturális sokként ért, amikor realizáltam, hogy az apuka családja 45 főből áll és csak alig 1-2 ember beszél angolul. Az én spanyol nyelvtudásom nagyon kezdő, így sokszor nem értettem mi történik körülöttem, de ennek ellenére mindig megpróbáltak velem kommunikálni, ha kellett kézzel lábbal. Annyira figyelmesek a szülők, hogy még én is kaptam karácsonyi ajándékot a „három keleti bölcstől”.

A gyerekek angoltudása meglepően jó, ami annak köszönhető, hogy korábban, a szülők munkája miatt, Angliában éltek pár évig, így szinte mindent megértenek angolul. Az én feladatom az, hogy ez a tudás megmaradjon, erősödjön, és ne felejtsenek el angolul beszélni valamint bővüljön a szókincsük. Cserébe ők spanyolul tanítanak engem a mindennapok során. A két kisfiú sokszor egy igazi rosszcsont, és beletelt pár hétbe mire kiismertem a viselkedésüket és megtanultam kezelni, de megérte, mert máskor meg ennivalóan édesek.

Az ünnepi időszak miatt a barátkozás nehezebben ment, mint vártam, hiszen sokan hazautaztak, hogy a családjukkal töltsék a karácsonyt, így muszáj voltam egyedül felfedezni a várost és a környéket az első hetekben. Később, szilveszter után beindultak a dolgok és szuper Facebook és WhatsApp csoportokat találtam kifejezetten itt élő külföldiek számára, ahol minden hétre jut valami program, illetve a Bumble app-on keresztül is megismertem új embereket. Igazából ha jó helyen keres az ember, ez a város tele van lehetőségekkel és közösségekkel, ahol mindig szívesen fogadják az újoncokat. Örülök, hogy türelmes voltam és a kezdeti kudarcok sem vették el a kedvemet.

A nyelviskolába való beiratkozásom a karácsonyi felforgás miatt egy kicsit elcsúszott, de januárban sikerült találnom egy számomra megfelelő nyelviskolát, ahol kiscsoportos órákon tanulhatom a spanyol nyelvet. A család ebben is nagyon segítőkész, azt mondták, szívesen gyakorolnak velem itthon, amikor csak szeretném, az apukától pedig kaptam egy e-tankönyvet, ami az alapoktól oktatja a spanyolt.

Óriási foci drukker az egész család, hiszen mindkét kisfiú focizik és minden héten meccsük van. Annak ellenére, hogy távol áll tőlem a labdarúgás, néha én is kimegyek szurkolni egy-egy mérkőzésükre, vagy együtt nézzük a focimeccset a tévében, sőt a 8 éves kisfiú még néhány cselre is megtanított az udvaron.

Mivel az én au pair programom 1 éves időtartamú, így bőven lesz időm felfedezni szinte egész Spanyolországot, melyben társam egy másik au pair lány, akit itt ismertem meg. Már el is kezdtük összeírni a 2024-es utazós bakancslistánkat, hogy miket fogunk együtt meglátogatni. A családom pedig abszolút támogató ebben, mindig bátorítanak, hogy menjek, utazzak és lássak minél többet az országból.

Összeségében örülök, hogy mertem belevágni ebbe a programba és úgy érzem életem egyik legizgalmasabb éve áll előttem. Köszönöm Katinak és Fanninak a támogatást és a bátorítást!