Szombaton megint volt balhé és persze már megint abból, hogy a gyerekek nem találják a cuccaikat! Jacknek minden vasárnap délelőtt foci meccse van, péntek este pedig edzés. Miután egy foci meze, és sportszára van összesen ennek a szerencsétlennek, bár nem értem miért, mert nem hinném, hogy pénz kérdése, miután mindenből vagy van öt, még ha a legdrágább is. Szóval, péntek este rohamléptekben kimosom a holmiját és visszarakom a táskájába, hogy vasárnap tudjon meccsre rohanni.

Most pénteken viszont nem hozta haza a sport táskáját, én meg elkövettem azt a hibát, hogy nem szóltam az anyjának. Vasárnap reggel Julia szentül hitte, hogy én tüntettem el a holmikat, hogy talán küldtem haza az otthon, éhező és fázó rokonaimnak, télre. Jack egyébként érezhette, hogy sáros, mert azt ugyan nem merte bevallani, hogy ő hányta el a zokniját, de azt az rögtön felajánlotta, hogy jó lesz a rögbi zokni is mára. Máskülönben nem szokott ilyen konstruktív lenni. Aztán Richard aki talán egyedül képviseli a józan észt ebben a családban, felhívta Jack haverját, akivel focizni jár és lássatok csodát, náluk volt a koszos focimez.

Ezután aztán jött a marha nagy bocsánatkérés Juliától, meg Richardtól is, hogy sajnálják meg stb…

Aztán rájöttem, hogy a baj ott van, hogy Julia képtelenek megérteni, hogy van olyan ember, aki ha egyszer lát vagy hall valamit és az fontos, akkor megjegyzi, emlékszik rá. Aztán délben következett a paródia második felvonása, mert mielőtt elmentünk ebédelni, megjelent Milly a szobámban, hogy nem láttam - e az ő rózsaszín balett zokniját? Mert ő már felforgatta a szekrényét és nincs meg. Ez volt az a pillanat, amikor azt gondoltam, hogy előszedem a bőröndjeimet, rájuk kötözöm magam, és úszva nekivágok a La Manche Csatornának. De ehelyett mentünk megint zoknit keresni.

Már gondoltam rá, hogy készítek egy Excel táblát és a fontosabb ruhadarabokat aláírással átvetetem a kölykökkel, az anyjuk jelenlétében, csatolva mellé egy, az átvételt bizonyító fotót. Fenti helyzetek szerencsére ritkán fordulnak elő, de engem azért visel meg, mert tudom, hogy én mindig, mindet a helyére rakok. És ki ne tudná ezt rólam, aki csak egy kicsit is ismer?