Az elmúlt hónapokban nagyon sok blogot és élménybeszámolót elolvastam volt au pairek tollából. Ezek a történetek nem csak azért érdekesek számomra mert én is ezt az életet éltem évekkel ezelőtt, hanem azért is, mert szeretném ha azok a fiatalok, akik au pairnek készülnek a legteljesebb és lehetőleg reális képet kapnának erről a lehetőségről.Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a történetek nagy része gyakorlatilag horror sztori, bántalmazott, késsel fenyegetett au pairekről, akiket - főleg a gyerekek - semmibe vesznek és rabszolgaként kezelnek. A legnagyobb tévhitek talán a feladatok, és az ezért járó juttatások körül vannak…

Olvastam fűtetlen szobákban meghúzódó, napi 10-12 órát takarító, bentlakó cselédekről, akik azért, mert a családdal egy háztartásban laknak 0-24 órában kellett rendelkezésre állniuk, gyakorlatilag szabadnapok nélkül.

Olvastam lányokról, akik nem kaptak megfelelő ellátást, és csak előzetes engedéllyel vehettek ki a hűtőből bármit.

Olvastam lányokról, akik nem tudtak nyelviskolába járni, mert állandóan dolgozniuk kellett és olyanokról, akik képtelenek voltak kezelni az életveszélyesen őrjöngő, hiszti rohamos gyerekeket.

Olvastam olyanokról, akik néhány hét múlva a keresetük kifizetése nélkül jöttek haza csalódottan, mert nem tudtak szót érteni a családdal, vagy, mert már a kezdetekkor nem voltak egyértelműek a feltételek, kommunikációs hiba vagy a közös nyelv hiánya miatt.

Olvastam viszont olyanokról is, akik meglepődtek, amikor kiderült, hogy házimunkát (vagy akármilyen más munkát) is kell végezniük. Nem értették, miért nem fizeti a család a tömegközlekedést, vagy miért nem kapnak mobiltelefont. Sokan azt hiszik, a nyelvtanfolyamot és a kiutazás költségeit is kötelezően a családnak kell fizetnie.

Sokan nem tudják, mire vállalkoznak, nem ismerik a feltételeket, nem tudják a jogaikat és sokszor sajnos a kötelezettségeiket sem. Nincsenek tisztában azzal, hogy mit kérdezzenek egy előzetes interjún, ha egyáltalán van ilyen.

Egy dolog azonban közös volt ezekben a történetekben. Mindenki a saját erejéből, interneten, vagy ismerősökön keresztül talált magának családot. Nem hiszek az ügynökségek mindenhatóságában, de az biztos, hogy egy professzionális közvetítő cég nemcsak az au pair program előnyeire, de a buktatóira is felhívja a jelentkezők figyelmét.

Az ügynökségek szerepe nemcsak abban áll, hogy megbízató, leinformált családot találnak, hanem abban is, hogy felkészítik a jelöltjeiket a rájuk váró munkára, feladatokra, a jogaikra, de a kötelezettségeikre is.

A helyi ügynökségek biztosítják, hogy minden jelöltről megfelelő információ álljon rendelkezésre. Tesztelésre kerül az idegennyelv-tudás, valamint minden leendő au pairnek referenciákat kell benyújtani, ami alátámasztja a gyermekfelügyeleti tapasztalatot. Mindenkinek be kell szereznie egy három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, valamint egy orvosi igazolást.  

A külföldi ügynökség felel a család magbízhatóságáért, míg az itteni partner biztosítja az au pair jelölt megbízhatóságát. A komoly au pair ügynökségek nem közvetítenek senkit anélkül, hogy személyesen találkozzanak a jelöltekkel. Ez a család, és az au pair esetében is igaz. A külföldi ügynökségek nagy része pontosan ezért nem áll szóba direkt módon az au pair jelölttel, mert nem tudja biztosítani az au pair kiválasztás szigorú folyamatát. Amikor én a második családot kerestem Angliában, hiába ismert jól már személyesen is az angol ügynökség - akkor már a második családot közvetítették nekem - a leendő munkaadóm ragaszkodott ahhoz, hogy az előző család referencia levelet adjon a munkámról.

És végül; nem szeretném megkérdőjelezni a negatív, au pair történetek igazság tartalmát, de azt nem értem, hogy ha valakinek a fent leírt súlyos problémái vannak, az miért nem jön haza, vagy keres másik lehetőséget. Nehéz döntés, hol van az a pont, ahol fel kell adni és hol van az, amikor összeszorított foggal tovább kell csinálni. Nem kell mindenáron megfeszülni, de ne is adjuk fel könnyen! Természetes, hogy egy új környezetben vannak nehézségek, időt kell adnunk magunknak, hogy beleszokjunk az új feladatokba, hogy megszokjuk az új környezetet, és alkalmazkodjunk az elvárásokhoz.

Mindenkinek magának kell meghúznia a határokat, hogy milyen munkát, nehézségeket, alkalmazkodást vállal be azért, hogy elérje a céljait!