For aupairs

Aupairfect blog

Anna nyári au pair élményei Olaszországban

Sziasztok!

Anna vagyok, 19 éves és tavaly érettségiztem. Mivel megváltoztak a terveim az egyetemmel kapcsolatban, kihagytam egy évet és két emelt érettségire készültem, az egyik pedig közülük az olasz nyelv volt.

Gimnáziumban kezdtem el tanulni második idegen nyelvként és nagyon megszerettem, viszont tudtam, hogy a vizsga után itthon nem sok lehetőségem lesz gyakorolni a nyelvet, és mivel már korábban hallottam az Aupairfect, gondoltam én is belevágok az au pair programba. Rövid idő alatt sikerült is családot találni nekem, így két hónapot töltöttem Livorno-ban, és ami különösen jó volt, hogy a tengerpart mellett lakhattam.

Én egy 11 éves kislányra vigyáztam, a szülők elváltak és mivel idegenforgalomban dolgoznak mind a ketten nem szerették volna ha a kislány egész nap egyedül van otthon. Próbáltam minél több és élvezetesebb programokat csinálni neki, sokat jártunk a tengerpartra, bicikliztünk, ő körbe vezetett engem a környéken, társasoztunk, főztünk együtt, illetve mivel nemrég kezdett el angolt tanulni segítettem neki a tanulásban.

Ezen kívül ha elmentek találkozni család barátokkal nekem is volt lehetőségem velük menni, így új embereket ismerhettem meg és intenzíven tudtam fejlődni beszédben. Bár az au pair program elején számomra kicsit nehéz volt a nyelv megértése, hiszen az olaszok általában gyorsan beszélnek, körülbelül két hét után belerázódtam.

A szabad napjaimat utazással töltöttem, több helyre is eljutottam ahova már régóta szerettem volna, többek között Pisa, Firenze, Róma ahol sikerült megnéznem a legtöbb nevezetességet is.

Az au pair program nekem nem csak a nyelvtanulásban segített de sok új élménnyel is gazdagodtam, megismerhettem egy nagyszerű kultúrát, illetve önállósodhattam és önmagamról is tanulhattam új dolgokat. A nyári au pair program szerintem remek lehetőség ha valaki csak rövidebb időre de szeretne világot látni és nyelvet gyakorolni, úgyhogy én mindenképpen ajánlom! Köszönöm a segítséget még egyszer az Aupairfect au pair ügynökségnek, Katinak és Annának!

Kapcsolat





LÁSS VILÁGOT ÉS ÉLD ÁT AZ AU PAIR ÉLMÉNYT!

MÁR CSAK EGY KATTINTÁS!

 






JELENTKEZZ MOST, UTAZZ HAMAROSAN...