Sziasztok!
Melissza vagyok és 3 hónapja vagyok au pair Formenteran, Spanyolországban. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni és mindig is szerettem volna megtanulni a spanyol nyelvet, úgyhogy ez a program tökéletes számomra. Szerencsére az Aupairfect au pair ügynökség segítségével viszonylag gyorsan megtaláltam a családot. Az eddigi időszak nagyon tartalmas volt számomra, ugyanis egy 10 éves fiúra és egy 5 éves lányra vigyázok. A család az érkezésem óta nagyon kedves és segítőkész.
A napjaim nagyon gyorsan és izgalmasan telnek. Mivel a gyerekek délelőtt iskolában vannak így az idő alatt szabad vagyok. Heti háromszor szoktam járni spanyol nyelviskolába, majd ezt követően sétálok egyet a parton vagy sportolni szoktam. Mivel kaptam egy autót a családtól, az iskola befejeztével nekem kell a gyerekeket különböző programokra elvinni a délután folyamán. Miután befejeztük ezeket a tevékenységeket gyakran szoktunk elmenni a közeli játszótérre, ahol a gyerekek a barátaikkal együtt játszhatnak. Ezután általában hazamegyünk és segítek a fürdetésben, majd közösen együtt megvacsorázunk a családdal.
A hétvégéim általában szabadok, és ebben az időben szeretem felfedezni a sziget adta lehetőségeket. Szerencsére sok vízi sport közül lehet választani és már meg is szereztem a búvárkodási engedélyemet, aminek nagyon örülök. Ha tehetem áthajózok Ibizára is, ugyanis csak 30 perc hajóval. De a családdal is szoktunk közös programokat csinálni, például barbecue a kertben, vagy elmegyünk étterembe vagy lesétálunk a partra.
Nagyon élvezem az itt tartózkodásomat és biztos vagyok benne, hogy a következő hónapok még izgalmasabbak lesznek. Mindenkinek csak ajánlani tudom az au pair programot!
Köszönöm az Aupairfect au pair ügynökségnek a rengeteg segítséget, amit az elhelyezés és az itt tartózkodásom során is egyaránt nyújtanak!
LÁSS VILÁGOT ÉS ÉLD ÁT AZ AU PAIR ÉLMÉNYT!
MÁR CSAK EGY KATTINTÁS!
JELENTKEZZ MOST, UTAZZ HAMAROSAN...