For aupairs

Aupairfect blog

Eszter summer au pair programja - Spanyolországban

Sziasztok!

Eszter vagyok és most járok a mallorcai au pair kalandom felénél. Azért szerettem volna au pair lenni, mert mindig is imádtam utazni, új dolgokat kipróbálni és érdekelt, hogy milyen lehet egy teljesen másik országban élni. Rögtön Spanyolországra esett a választásom, mert szerettem volna felfrissíteni az utóbbi évben kicsit elhanyagolt spanyoltudásomat, meg persze egy teljes nyár a tengerpart közelében sosem hangzik rosszul.

Én Mallorca északi részén lakom, a fogadó családommal, egy állatokkal teli farmon, ahol külön házikót kaptam egy konyhával és fürdővel. Egy 2 éves kislányra vigyázom, ami sok szempontból kihívás, de nagyon élvezem. Nagyon hamar összeszoktunk és azt bátran kijelenthetem, hogy egy unalmas pillanatunk sincs együtt.

A szülőkről pedig azt kell tudni, hogy nagyon odafigyelnek arra, hogy ne legyek egyedül és mindig hívnak magukkal a programjaikra, így már többször is voltunk együtt strandolni, sétálni a közelben és hajókáztunk is a tengeren. Az autót amit kaptam a szabadidőmben is használhatom, amivel rettentő könnyen el lehet jutni a szigeten belül szinte akárhová, szóval ennek köszönhetően rengeteg csodás kis városban jártam és az itteni bakancslistámnak még mindig nincs vége.

Több au pair lánnyal is összeismerkedtem és velük is gyönyörű helyeken jártunk és persze egy-egy fesztiválra vagy bulira is elmentünk már együtt. A szüleim és a nővérem is meglátogattak és egy egészen más élmény volt velük bejárni akár a már ismert, akár az új helyeket és együtt felfedezni mindent.

Katit és Fannit pedig azért szerettem volna kiemelni, mert ők bátorítottak, hogy vállaljak be egy ilyen pici kislányt és nagyon örülök, hogy hallgattam rájuk és köszönöm nekik az azóta is tartó támogatást. Vágj bele Te is au au pair programba az Aupairfect az pair ügynökséggel!

Kapcsolat





LÁSS VILÁGOT ÉS ÉLD ÁT AZ AU PAIR ÉLMÉNYT!

MÁR CSAK EGY KATTINTÁS!

 






JELENTKEZZ MOST, UTAZZ HAMAROSAN...