Sziasztok!
Fanni vagyok, 25 éves, két éve végeztem el a gyógypedagógia szakot Budapesten. Az egyetem alatt kihasználtam sok lehetőséget, hogy külföldön dolgozzak, vagy tanuljak egy rövidebb ideig. Miután két évet dolgoztam egy oviban, úgy gondoltam, itt az ideje a váltásnak, és ha már váltás, miért ne lehetnék egy évig au pair külföldön.
Jelenleg Németországban élek Nürnberg melletti kis városkában, egy 8 éves kislányra vigyázok, akivel egy hónap alatt már inkább testvéri viszonyban vagyunk. A szülők rengeteget dolgoznak, de az elején mindenben segítettek nekem, bemutatták a kisváros nevezetességeit, és hogy hol lehet vásárolni, a közlekedési lehetőségeket, nyelviskolát, és ismerkedési lehetőségeket. A munkám annyiból áll, hogy reggel elkészülök a kislánnyal az iskolába, majd az apuka kocsival beviszi, délutánonként meg én kísérem haza busszal. Nincs jogsim, de a szülők – és a kislány tanárai – külön örülnek, hogy megtanul közlekedni. Utána játszunk, kézműveskedünk, vagy lemegyünk a játszóra, majd az esti rutint is megcsinálom. Napközben rengeteg időm van, és tudok csatangolni a környéken, vagy programokat szervezni.
A Bumble BFF nagyon sokat segített, össze is barátkoztam egy magyar lánnyal, akivel már több programra elmentünk együtt. Valamint van egy nemzetközi szervezet, az InterNations, ami a bevándorló embereknek segít barátokat találni, rengeteg programot szerveznek, és egy túra alkalmával sok külföldi emberrel megismerkedtem, akik itt telepedtek le. Volt valaki, aki au pairként kezdte, és most családja van, és egy menő állása. Valamint egy önkéntes programban is részt veszek, aminek kéthetente van ülése, és tudom gyakorolni élesben a német tudásomat.
Jelenleg egy online nyelvkurzust végzek, amit direkt au paireknek hoztak létre. Így a nyelvkurzuson, még ha online is, csak au pairekkel tudok ismerkedni. Máshogy is tanulom a németet, például beiratkoztam a könyvtárba, már van egy egész könyvlistám onnan, valamint már voltam moziban és tervezek színházba is menni.
Bár csak kicsivel több mint egy hónapja jöttem, rengeteg élményt szereztem, és még több van előttem. Én csak ajánlani tudom az au pairséget, rengeteg lehetőségem van a fejlődésre, és van egy támogató családom, aki segít mindenben, és szerető légkörben töltöm a napjaimat (a kislány minden nap mondja, hogy szeret, ami azért jól esik).
Köszönöm az Aupairfectnek, Katinak és Fanninak kitartó munkáját is, ha ők nem lennének, és sem találtam volna meg a megfelelő családot.
LÁSS VILÁGOT ÉS ÉLD ÁT AZ AU PAIR ÉLMÉNYT!
MÁR CSAK EGY KATTINTÁS!
JELENTKEZZ MOST, UTAZZ HAMAROSAN...