Sziasztok, Juli vagyok, németországi au pair programom végén járok éppen. München környékén töltöttem el 11 hónapot. A kisfiú, akire az elmúlt közel egy évben vigyáztam időközben 3 éves lett, és egy kistestvér is érkezett a családba. Szerencsés vagyok, hogy megtapasztalhattam milyen egy újszülött érkezése, úgy érzem ez az időszak sokat erősített a kapcsolatunkon. Mindamellett, hogy velük töltöttem a hétköznapjaimat, néha akár a szabadidőmet, elvégeztem három német kurzust és rengeteget utaztam.
A némettel a célom az volt, hogy akár olyan álláslehetőséget is meg tudjak pályázni, ahol nem csak az angol szükséges. Nemrég volt is már egy interjúm német nyelven, ahol úgy érzem jól teljesítettem és büszke lehetek magamra, tehát a motiváció a további fejlődésre még inkább adott, akár vállalati környezetben vagy a privát életben.
A legmeghatározóbb mégis az volt, amikor utazhattam. Az au pair programom alatt sokat tanultam magamról, problémák/konfliktusok kezeléséről vagy éppen arról, hogy milyen különbözőek vagyunk szerte a világban. Rengeteg új embert ismertem meg, születtek meghatározó barátságok.
A környező Bajor városok mellett volt szerencsém Berlinbe, Lipcsébe, Halle-ba is eljutni. Meglátogattam egy barátnőmet Zürichben, barátokkal találkoztam Prágában, Bécsben. Amikor pedig nem hosszú hétvégés kirándulásokon voltunk, akkor túráztunk, a környékbeli tavakat látogattuk meg.
Rengeteg pozitív hatás ért az elmúlt évben, az au pair programom során, amelyeket sokáig viszek tovább magammal, meghatározó emlékeim születtek.
Köszönöm az Aupairfect au pair ügynökségnek, hogy megszervezték számomra ezt a programot, a kérdéseimre válaszoltak, és segítettek, ahol csak tudtak!
LÁSS VILÁGOT ÉS ÉLD ÁT AZ AU PAIR ÉLMÉNYT!
MÁR CSAK EGY KATTINTÁS!
JELENTKEZZ MOST, UTAZZ HAMAROSAN...