Már több bejegyzésemben is írtam, hogy milyen jó a családnál a kaja. Itthon is nagyon finomakat eszünk, Julia anyám a Gordon Ramsay szakácskönyvből főz, ha nagy vendégséget szervez, de az átlag esti vacsorák is szenzációsak, valamint rendszeresen járunk étterembe is. Most szombaton szintén étteremben voltunk, és elég későn ebédeltünk, viszont akkor sokat.

Este nekem már semmi étvágyam nem volt, nem is akartam vacsizni. Aztán jött Julia, hogy mit szeretnék enni, mondtam, hogy leginkább semmit, tele vagyok. Erre közölte, hogy az nem lehet, enni KELL! Legalább egy kis gyümölcsöt. Mondtam neki, hogy OK My Mum! Erre elnevette magát és miután az összes anorexia gyanús gyerekével állandó közelharcot vív a vacsoráknál, hogy egyenek, halál boldog volt, hogy végre valaki életében talán először elsőre azt teszi, amit Ő mondd és eszik.

Még azt sem bánta, hogy anyámnak hívtam!

Zárójelben jegyzem meg, tiszta szerencse, hogy nem vagyok hajlamos a hízásra, mert már úgy néznék ki, mint egy malac. Valamint tiszta szerencse az is, hogy nem érzek késztetést a piálásra, mert itt aztán vígan és teljesen ingyen lehetnék komplett alkesz, és akkor egy éven belül olyan lehetnék, mint egy átlag angol nő. Kivéve, hogy nem beszélném olyan jól a nyelvet. Valamelyik este fél tízkor kiderült, hogy nincs itthon Julia kedvenc Chardonnay borából. (Micsoda tragédia) Jó Richard azonnal kocsiba vágta magát, és mivel a faluban lévő TESCO már zárva volt, elment a következő városba, hogy megvegye nejének az esti muníciót. Szóval ilyen pasit kívánok férjnek minden barátnőmnek, mint Richard és természetesen nem a bor miatt, hanem mert 22 év után is úgy ugrálja körül a feleségét, mint más az első hónapokban. (Megértettétek kedves férfi barátaim?)

Bár azért a gyémántgyűrűk sem elhanyagolhatóak!